Középkori versek, dalok

Carmina burana
Omittamus studia

Félre könyvek doktrinák hív az édes dáridó! kivirul az ifjuság, szűzi csokrát szedni jó, vénhez illik a komolyság, neki már csak az való!   Ránk dohosul az idő   könyvek börtönében   tréfa és csók, nóta, nő   az igazi éden! A tavasznak lába kél, és a testet gond nyűvi, küszöbünkön áll a tél, életünket hergeli, vérünk szárad, szívünk fárad, fogy az öröm, elmarad, öregedő nyavalyáknak pereputtya riogat.   Ránk dohosul az idő   könyvek börtönében   tréfa és csók, nóta, nő   az igazi éden!

Éljünk mint az istenek: régi tanács, bölcs tanács! A szerelem integet, rajta fiúk, indulás: mozogjunk hát a piacra, az utcára ízibe, viszket már a lányok talpa, táncra cincog a zene.   Ránk dohosul az idő   könyvek börtönében   tréfa és csók, nóta, nő   az igazi éden! Ingó-bingó, karcsú szűz akad ott száz, ezer is, arca, szeme csupa tűz, karja gyors és lába friss, hej, hogy perdül az a szőke, az a barna hogy hajol, a szemük, míg nézem őket, lelkemtől is megrabol.   Ránk dohosul az idő   könyvek börtönében   tréfa és csók, nóta, nő   az igazi éden!

Carmina burana
O Fortuna

Ó Fortuna.   mint a Luna egyre-másra változol:   majd nagyobbodsz,   majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor:   gabalyítja   s igazítja játszva az ember fejét:   mind szegénység,   mind kevélység olvad tőle, mint a jég.   Ó cudar sors,   esztelen gyors szeszéllyel forgó kerék!   Rút állapot,   s látszatra jobb, foszlik, mint a búborék.   Ködfátyolban   alattomban környékeztél engem is;   tréfád által   csupasz háttal nyögöm mostan vétkeid.

Jószerencse   kegyes kedve engem immár cserbehagy,   nyom a bánat   s nyavalyának kénye-kínja fojtogat.   Még ez órán   a lant húrján dalt zendítsen ujjatok,   s a balsorson,   mely tör folyton, vélem együtt sírjatok!

Carmina burana
In taberna quando sumus

Míg kocsmában jól időzünk, föld bajával nem törődünk, kockát, kártyát kevergetünk, ugyan nekiveselkedünk. Mit csináljunk a kocsmában? pénz nyit pincét általában, ez kérdésünk magva éppen, hallgassátok, elbeszélem. Ím, ez játszik, ím az iszik, amaz erkölcstelenkedik. Aki játékban időzik, annak olyik levetkőzik, a másik jól felöltözik, zsákja pénzzel töltekezik. Senki sem fél itt haláltól, Bacchust tétként vetni bátor, azaz: borért melyik fizet? Így iszik a diáksereg:   Egyszer dutyiban ülőkért,   majd háromszor az élőkért,   négyszer a hívő seregért,   ötször a halott hívekért,   hatszor könnyű némberekért,   hétszer szegénylegényekért,   nyolcszor bűnös barátokért,   kilencszer rossz csuhásokért,   tízszer a haragosokért,   tizenegyszer hajósokért,   tizenkétszer vezeklőkért,   tizenháromszor ölőkért,   császárért s pápáért végül iszik bárki nyakló nélkül.

Iszik pénzes, iszik dolgos, iszik csuhás, iszik zsoldos, iszik szolga, iszik dajka, iszik tolvaj, iszik szajha, iszik emez, iszik amaz, iszik derék, iszik pimasz, iszik szőke, iszik barna, iszik tudós, iszik balga, iszik szegény, iszik beteg, iszik aggastyán és gyerek, iszik főpap, iszik dékán, iszik húgom, néném, bátyám, iszik apám, iszik anyám iszik minden egyáltalán, iszik száz és iszik ezer,   egész világ nyakal, vedel. Bizony hatszáz pénz is kevés, mikor jól megy a vedelés, és a borban korlát nélkül vígan minden összebékül. Minket rágnak minden népnek, mért maradunk mind szegények; aki ránk néz görbe szemmel, nem is lehet igaz ember.

Afons’ Eanes do Coton
(13. századi galego-portugál trubadúr költő)

Apátné asszonyom, ha más nem, ön minden jónak tudója, s bölcs is, mint mondják (Isten óvja); hallgasson meg, ki jó tanács végett kegyed tán zaklatom: most házasodtam, s nem tudom, hogy mi fán terem a baszás. Ugyanis fülembe jutott, hogy a tökéletes baszásban kegyednél, asszonyom, tudásban s tapasztalatban nincs nagyobb, s kérem: legyen a mesterem, hisz én e téren, restelem, de szinte zöldfülű vagyok.

S ha öntől leckét vehetek, s egykor mester-baszó leendek én is, meghálálom kegyednek, s megteszem, amit tehetek: baszás közben mindenkoron az ön üdvéért, asszonyom, egy Miatyánkot rebegek. S így, úrnőm, biztos mennybe megy üdvére hat hét koplalással sem lehet ennél jobb hatással, s az Úr előtt is kedvesebb, ha az ő báránykákáinak oktatja, hogy s mint basszanak, s miképp riszálják seggüket.

Cecco Angiolieri
(kb. 1260-1312, itáliai költő)

Elégne a világ, ha tűz lehetnék, ha szél lennék, elfújnám, mint a pelyhet, ha víz, áradnék, hogy mindent lenyeljek, ha Isten, mindent a mélységbe vetnék. Ha én lennék a pápa, jót nevetnék, hogy annyi jámbor hívőt seggre ejtek, ha császár lennék, nem adnék kegyelmet, körös-körül minden fejet leütnék.

Ha halál lennék, apámra vadásznék, futnék tőle, ha én lennék az élet, és nem bánnék az anyámmal se másképp. Ha meg én lennék Cecco, aki tényleg vagyok és voltam: jó nőkkel cicáznék, s nektek jutnának a rondák, a vének.